Iosif Borlan: a vendéglátásban a kommunikáció a legfontosabb, a többi tanulható
Az idegenforgalmi ágazatban nagyon fontos, hogy jól képzett szakemberekkel dolgozzanak a vállalkozók, mivel a vendéglátás legnagyobb erőssége a humánerőforrás. Egy szakma elsajátítása, nemcsak a szakmához tartozó készségek megtanulásáról szól, hanem a különböző kommunikációs és egyéb készségek tanulásáról is. Iosif Borlan szakembereket képez a turizmusban, és azt mondja, a legfontosabb, hogy udvariasak és nyitottak legyenek, mert bármi mást meg lehet tanulni. A trénerrel a különböző tanfolyamokról beszélgettünk.

– Mit kell tudni önről, milyen szakmai út vezetett oda, hogy a képző legyen?
– Élettörténetem ezen a pályán régen kezdődött, 1971-ben elvégeztem egy középiskola utáni tanfolyamot szálloda- és idegenforgalmi szakon. Az első tanfolyam pincér-báros volt, majd a szakmai képzésem a Megyei Idegenforgalmi Hivatalban (OJT) Szatmárnémetiben és Kovásznán kezdődött. Az évek során különböző pozíciókat töltöttem be, különböző tanfolyamokat végeztem itthon és Európában, Kovásznán turisztikai egységet nyitottam, főpincérként, szakácsként dolgoztam. Később, már felnőtt koromban befejeztem a tanulmányaimat, tréner, szakmai képességfelmérő, tanár lettem, tehát a szakmában dolgozom. A szállodaiparban és a turizmusban tevékenykedtem mindig, így semmi sem idegen számomra.
– Milyen tudást sajátíthatnak el a képzések során, azok a fiatalok, akiket a vendéglátás érdekel?
– Tanfolyamokat tartok a vendéglátás területén, de mindenekelőtt, függetlenül attól, hogy milyen tanfolyamokról beszélünk, az első dolog, amit tudni kell, az a kommunikálás. Ebben az iparágban, ha nem kommunikálsz jól, nem tudsz teljesíteni. Másodszor, a higiénia és a munkahelyi biztonság nagyon fontos. A legfontosabb az otthoni hét év, mert itt állandóan beszélgetni kell a vendégekkel, és ha nem tudjuk, hogyan kell tisztelettel bánni velük, az azt jelenti, hogy ez a pálya nem a miénk, és rontjuk a cég imázsát, amelynek dolgozunk. A megszerzett készségek a foglalkozástól függően többfélék, vannak alapvető, általános, és csak egy munkakörre jellemzőek. A legösszetettebb a szakács szak, több mint 20 készséggel rendelkezik az, aki elvégzi, általános, alapvető és specifikus. Ez a legnehezebb és legösszetettebb szakma, egy olyan terület, amely folyamatosan fejlődik. Nagyon fontos a szakmák ismerete, és minden foglalkozás fontos, említhetném a pincért, aki elsőként találkozik a vendéggel, és ha nincs szakmailag képezve, mindannyian veszíthetünk valamit. Nem elég két üveg vizet vagy tányért kivinni és a pénzt felvenni, vannak készségek, amelyekkel egy előkelő pincérnek rendelkeznie kell: általános műveltség, stílus, gazdag szókincs, józan ész, diszkréció és tehetség a szakmában, hogy az italokat összekapcsolja a kulináris készítményekkel. Ezeket a dolgokat igyekszem átadni a tanítványaimnak.
– Hogyan zajlik a gyakorlati és elméleti képzés?
– Meg kell változtatni a vendéglátásban jelenleg uralkodó mentalitást, a fiatalokat türelemmel és készséggel kell képezni. A képzésre jelentkezők alapvető készségeket tanulnak a területen, legyenek akár segédszakácsok, cukrászok vagy szobalányok. Megtanulják a munkahelyi kommunikációt, a csapatmunkát, a vásárlók rendeléseinek helyes felvételét és a felszolgálást. A szakács tanfolyamon megtanulják, hogyan készítsenek hideg és meleg ételeket, hogyan készítsenek zöldségételeket, rizst, tojást, tésztát, salátákat, szószokat és desszerteket.
– Miért hasznos egy ilyen képzés elvégzése, kinek ajánlja?
– Hasznos megtalálni a fiatalok kiaknázatlan tulajdonságait, képességeit, amelyekről sokan nem is tudják, hogy fejleszthetők. A tanfolyamokon, amelyeken tanítok, találkoztam olyan fiatalokkal, akikben nagy lehetőségek rejlettek, és egyetemre küldtem őket, más ember lett belőlük. Eddig sok száz embernek tartottam tanfolyamot, akik sikeresek lettek ebben a szakmában. A tanfolyam végén a végzősök önállóan, hatékonyan és szakszerűen tudják irányítani a turizmusban a fő tevékenységeket, akár egy konyhán, akár egy pékségben.
– Mit üzen azoknak, akik nem tudják mit tanuljanak, hová, hogyan induljanak el egy területen, mit válasszanak szakmának, hivatásnak?
– Azt üzenem, hogy vegyenek könyvet a kezükbe, és olvassanak, tanuljanak meg mindent, legyen szó akár szakmáról, akár csak egy recept elkészítéséről. Nagyon fontos, hogy olvassunk, folyamatosan új dolgokat tanuljunk, amit nem csak egy szakmában, hanem a mindennapi életben is tudunk hasznosítani.